Michael Frayn
Függöny fel!
- Információk
- Szereplők
bohózat két felvonásban
Ha annak idején, 1982-ben Michael Frayn riporterből lett drámaíró nem alszik el (majdnem) az egyik barátja rendezte színházi előadáson, a világ szegényebb lenne egy fergeteges vígjátékkal. Ekkor jött ugyanis Frayn felismerése: a színház mennyivel izgalmasabb (tud lenni) hátulról, mint elölről, s kéne egy színdarabot írni, amely a kulisszák mögé vezeti a nézőt. Mégpedig úgy, hogy az első felvonásban, egy vidéki turnéra induló előadás katasztrofális főpróbája után – amely során nemcsak a színészek, de a rendező is összeomlik -, a második részben a botrányos darab részleteit a függöny mögé bekukucskálva, azaz hátulról, a turné utolsó állomásán érzékelheti a néző. Úgy, hogy már nemcsak a szakmai problémákról, hanem a magánéleti anomáliáiról is lehull a lepel, ami rávilágít arra is, hogy ha az alkotó lelke nincs rendben, az az esti fellépésére is jócskán rányomja a bélyegét.
A népszerű vígjátékból 1992-ben film is készült, és azóta is töretlenül játsszák mind a hazai, mind pedig a világ színpadain.
Rendezte
Horváth Illés
Dotty (Mrs. Clackett)
Varga Klári
Jászai Mari-díjas színművész
Lloyd (Rendező)
Kiss Gergely Máté
Jászai Mari-díjas színművész
Garry (Roger Lillicap)
Pálóczi Bence
Brook (Vicki)
Berkó Boglárka
Poppy (Rendezőasszisztens)
Edelényi Vivien
Frederick (Filip Brent Sejk)
Mercs János
Belinda (Flavia Brent)
Wessely Zsófia
Tim (Ügyelő)
Nagy Norbert
Selsdon (Betörő)
Garay Nagy Tamás
Ügyelő
Lezó Ádám
Súgó
Megyeri Mariann
Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba
Díszlettervező
Mátravölgyi Ákos
Jelmeztervező
Kovács Andrea
Zene
Zságer-Varga Ákos
Rendező
Horváth Illés