Tragédia - Madách Imre Az ember tragédiája nyomán 12+
- Információk
- Galéria
- Szereplők
A Háromszék Táncegyüttes előadásában, a Nemzeti Táncszínház és a Csokonai Nemzeti Színház szervezésében
néptánc
A Madách szöveg komplexitását, filozofikus drámaiságát a zene-tánc-mozdulat-látvány-film eszköztárral, rövidített szöveggel ki lehet-e fejezni, vagy eleve bukásra ítéljük a darabot a Lucifer-i rideg logika, a mindenben hibát találó érvelés mentén?
Aldous Huxley brit író, költő és filozófus, 1931-ben írta legismertebb művét, a Szép új világ című disztópiát. A regény egy elképzelt távoli jövőben játszódik: tökéletesen megszervezett társadalom, tudományos kasztrendszer, módszeres neveléssel kiirtott szabad akarat, család helyett folyamatos partnercserés szexualitás, „szóma” nevű tökéletes kábítószerrel elért elviselhetővé tett szolgaság.
Huxley tanulmánya vezette el Könczei Árpádot Madách Imre művéhez. Madách idejében London volt Európa, a világ legfejlettebb társadalma. De Madách nem a londoni színnel, a saját jelenével fejezte be legismertebb alkotását, hanem tovább gondolta Ádám és Éva jövőjét. Falanszter, az űr, az eszkimó jelenetek mind borúlátó, az ember bukásának, pusztulásának vízióját előrevetítő jóslatai. Úgy gondolom, ma is érvényesek, jelen idejűek Madách szövegei, amiket a tánc-színházi-drámában használunk: „Erősebb lett az ember, mint az Isten.” (Fáraó), „Nem kisszerű volt-é a hon fogalma? Most már egész föld a széles haza.” (Lucifer). Amire Ádám földhözragadt válasza: „Egyet bánok csak: a haza fogalmát, Megállott volna az tán, úgy hiszem, Ez új rend közt is.” Igen, most alakul az új rend, a szép új világ, melyben újra előveszik a szép ígéreteket, a nagyszerű jelszavakat: „Egyenlőség, testvériség, szabadság!” Huxley által megjósolt agymosással el lehet érni, hogy ezekkel a soha be nem tartott fogalmakkal néptömegeket újra akolba, falanszterbe lehessen terelni. A Tragédia előadást gondolatébresztőnek szánja Könczei. A táncművészet eszközeivel a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, szerelemről, szabadságról, a versenyről, a falanszter létről kérdéseket tesz fel és megpróbálja a válaszokat is megkeresni.
Az előadás időtartama: 85 perc szünet nélkül.
Korhatár: 12+
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Madách-emlékév keretében valósul meg.
Rendezte
Könczei Árpád
Szereposztás
Az Úr - Fazakas Tamás
Angyalok kara - Iffiú Boróka, Kocsis Tekla, Kocsis Ünige, Kolcsár Zonga, Szilágyi Katalin, Vetró Bodoni Flóra
Ádám - Márton Csaba
Éva - Márton Edina-Emőke
Lucifer - Melles Endre
Földanya - Erőss Judit>
Catulus - Kiss Adorján>
Hippia - Ádám Júlia, Both Eszter
Cluvia - Podholiczky Rebeka Ráhel, Vass Tünde
Gladiátorok - Portik Norbert, Szvinyuk Sándor
Péter apostol - Fazakas Levente
Helene - Lukács Réka
Robespierre - Portik Norbert
Saint-Just - Kiss Adorján
Marquis arisztokrata - Fülöp Zoltán-József
Éva anyja - Lukács Réka
Tudós/falanszter vezető - Kocsis Lilla-Tünde
Két eszkimó - Pável Hunor-Mihály, Szvinyuk Sándor
Rabszolgák, kórus, eretnekek, barátok, forradalmárok, polgárok, munkások, diákok, falanszter lakók - Ádám Júlia, Both Eszter, Fazakas Mónika, Gere Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Podholiczky Rebeka Ráhel, Vass Tünde, Vitályos Dorottya, Bakos Ernő, Balla Gergely, Fülöp Zoltán-József, Gere Csaba, Kiss Adorján, Pável Hunor-Mihály, Portik Norbert, Szvinyuk Sándor
Heveder zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
A hangfelvételeken közreműködtek: Árendás Péter, Bajna György, Fazakas Albert, Fazakas Levente, Kertész János, ifj. Koszorús Kálmán, Könczei Árpád, Liber Róbert, Papp István Gázsa, Péter János, Réman Zoltán, Szilágyi László
Utómunka: Kertész Huba
Alkotók:
Dramaturg: Kozma András
Koreográfus asszisztens: Melles Endre
Koreográfus asszisztens, balettmester: Cseke Ágnes
Jelmeztervező asszisztens: Csüdöm Eszter
Kellék-készítő mester: Zayzon Ádám
Operatőr: László Barna
Művészeti munkatárs, koreográfus: ifj. Zsuráfszky Zoltán, Harangozó-díjas
Díszlet-, jelmeztervező: Balázs Gyöngyi
Zeneszerző, rendező-koreográfus: Könczei Árpád, Harangozó-díjas
Plakát design: Kusztos Attila
Ügyelő: Karácsony Endre
Világosító: Bedőházi Alpár
Hangosító: Szanday Csongor
Színpadi munkatársak: Fegyver Botond, Maksai Gábor, Vajda Attila
Öltöztetők: Kis Gabriella, Para Kinga
Előadás szervezők: Szilágyi László Béla, Tusa Adorján
Irodalmi titkár: Szőcs Ildikó
Adminisztrációs vezető: Kátai Jocó
Tánckarvezetők: Tekeres Gizella, Melles Endre
Zenekarvezető: Fazakas Levente
Művészeti vezető: Ivácson László
Aligazgató: Sipos Noémi
Igazgató: Virág Endre