Bejelentkezés
Regisztráció
15. Nemzeti vágta - Vasárnap

15. Nemzeti vágta - Vasárnap

Helyszín
Hősök tere
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Leírás
  • Galéria
Sport

A Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén megrendezett, magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja. Idén 15 éves jubileumát ünnepli a rendezvény, ennek alkalmából különleges programmal készülnek a szervezők: 150 lovas kisgyermek felvonulását élvezheti a közönség, ismét lesz Jótékonysági Sztárfutam, valamint a szokásos látványos lovas bemutatók is színesítik majd az izgalmas versenyt, más meglepetések mellett.

A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi településfesztivál egyben. Célja most is ugyanaz, mint amit az első Vágta megrendezésekor fogalmaztak meg a szervezők: lovas hagyományaink felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése. A 2022-es évben 13 helyszínen, köztük 4 határon túli településen kerülnek megrendezésre az Elővágták, ahonnan a legjobbak bekerülnek a budapesti Hősök terén zajló döntőbe, melyre október 1-2-án kerül sor. Idén is lesz Vágta Korzó az Andrássy úton, valamint számos színes kísérőprogram is. Ahogy minden évben, úgy idén is a Duna Televízió közvetíti majd élőben a fővárosi eseményt.

www.vagta.hu
https://www.facebook.com/NemzetiVagta

15. Nemzeti Vágta 2022 - Programtervezet

Október 2. vasárnap
10.00-10.30 Nemzeti Vágta 1., 2. középfutam
10:40-11:25 Nemzeti Vágta 3., 4., 5. középfutam
11:35-11:50 Nemzetközi futam - 1. előfutam
11:50-12:05 Nemzetközi futam - 2. előfutam
12:05-12:15 Kocsitoló verseny - Döntő
12:35-13:10 Díjugratás - szimultán magasugrató verseny
13:25-13:40 A Nemzeti Lovas Díszegység és Kassai Lajos lovas íjászainak bemutatója
13:40-13:50 Mercedes-Benz Hovány Jótékonysági sztárfutam
14:00-14:15 15 éves a Nemzeti Vágta - 150 gyereklovas felvonulása
14:15-14:25 Kassai Lajos lovasíjászainak bemutatója
14:25-14:40 1848-49-es csatajelenet bemutató
14:40-14:55 Győri Ördöglovasok ünnepi gálája a Nemzeti Vágta 15. születésnapjának tiszteletére
15:05-15:20 Kishuszár Vágta - Döntő
15:20-15:35 A Szerencsejáték Zrt. bemutatja: Fogatvágta - Döntő
15:40-16:05 Történelmi lovasfelvonulás 150 lovassal
16:20-16:35 Nemzetközi futam - Döntő - Díjátadó
16:50-17:20 Nemzeti Vágta - Döntő - Díjátadó ünnepség
17:30-17:45 Méneshajtás - Szilvásváradi ménes

Kapunyitás a tér közepére, pályatakarítás:
9:30-10:00 * 10:30-10:40 * 11:25-11:35 * 12:15-12:35 * 13:10-13:25 * 13:50-14:00 * 14:55-15:05 * 15:35-15:40 * 16:05-16:20 * 16:35-16:50 * 17:20-17:30



Kapunyitás a tér közepére, pályatakarítás:
9:30-10:00 * 10:30-10:40 * 11:25-11:35 * 12:15-12:35 * 13:10-13:25 * 13:50-14:00 * 14:55-15:05 * 15:35-15:40 * 16:05-16:20 * 16:35-16:50 * 17:20-17:30

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

Jegyárak, információk:
Helyszín: A, B, C Szektor
Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Normál ár: 5 000Ft
Gyerekeknek 6 éves kor alatt ingyenes!